03.-A kegyetlen Sors

Sziasztok!Sokaknak köszönöm, hogy kitartottatok és vártátok a harmadik részt. Sokat gondolkoztam rajta, hisz ez egy elgondolkodtató blognak titulálták és ahozz hogy elgondolkodtató blog legyen sokat kell gondolkodni. Jó olvasást kívánok és szeretettel várom a véleményeteket.

Pusz: Sarah M.

"A kegyetlen Sors"

"Saját történetünket nem áll módunkban megváltoztatni, csupán elfogadni tudjuk."

Gary Chapman

Nem tudom ki vagyok. Menekülök..Talán menekülök. Mindentől. Válogatás nélkül. A boldogság  mosolyogtató lehetőségétől, a félelem fagyos érzésétől.Semmi okom a boldogtalanságra. Nem is vagyok az.Talán megérdemlem halált, talán nem. Szívem nem fájna, s főleg nem töredezne tovább. Mások boldogságát látni, szerelmes ködöt egy páron, cseppet sem tesz boldoggá.

Fagyos hangulatomat még a barátom se tudta felvidítani. Két szép kék szemeit barna haja takarta.Kezeit rákulcsolta az enyémekre, majd felállt és várta, hogy én is tartsak vele a gimis buliba.Mindig csak esetlen próbálkozásai voltunk valaminek, amiről azt mesélték, hogy szerelem. Kezeim kicsúsztak ujjai közül. Rám emelte tekintetét.Lassan közeledett felém, szemeit les se vette szemeimről. Arcomat két kezébe vette, majd lassan és lágyan megcsókolt. Talán tévedtem. Szeretem őt..

A sors kegyetlen..Elvesztettem őt is.A halál mutatja meg az embernek, mennyivel lesznek mások a dolgok. Talán ha elmentem volna  a buliba vele. Megértette, hogy nem akarok menni de nem voltam ott. Senki sem akar meghalni. Még az öngyilkosok sem; az utolsó pillanatban mindig meggondolják magukat. Ha egy új élet jön, várni kell kilenc hónapot de egy ember halála egy másodpercben is elveszíthetjük. Egy óvatlan ivászat, egy kocsi, majd egy piros lámpa és vége.Mindig én veszítem el azokat akiket szeretek.

Ágyamból felkelve észre vettem, hogy Toto kaparja az ajtót. Lassú léptekkel oda mentem hozzá, majd felemeltem. Kinyitottam az ajtót és letettem. Nagy sietséggel rohant ki a kertbe. Tartottam magam és elindultam a konyha felé valami kaja után kutakodni. Fekete hajamat felkötöttem lófarokba, hogy ne lógjon szemeimbe.Már megszoktam, hogy minden nap ugyan azt csinálom, amit pontosan négy éve csinálok. Lassan betöltöm a huszonharmadik életévemet és még mindig egyedül élek, amióta meghaltak a szüleim. Reménytelen eset vagyok/maradok.

-Légy érzékkel másokra!-rángatta a kabátom anyu.-Még szükséged lehet rájuk!-motyogott. Rájuk? Inkább pusztulok meg egy börtön cellában, mint, hogy elfogadnám az ő segítségüket.Nyomorultak..

Ha utálsz valakit, akkor semmi képen semmit nem kell erőltetni. Próbálkozhatsz bárhogy is mindig az ellenséged marad.Nem katasztrófa, ha valaki "kevésbé" szeret.Vannak mások, akiket szerethetsz.Ha már mindenképpen foglalkozni akarsz mások irántad való érzelmeivel, akkor arra ügyelj, hogy ne öljenek meg és fütyülj rá, hogy valaki utál.Engem senki se szeret de nincsenek utálóim. Jobb helyzetbe vagyok, mint az olyanok akiknek van barátjuk ugyanakkor utálójuk is van. Félnek..hogy az utálójuk egy nap tőrt feszít mellkasukba.

Emlék képek...érzem, valaki suttog hozzám."Tedd amit kell"

A pszichologikusom szerint a régi életemre emlékeztem.Híres lehettem? Talán voltak szeretteim?Párom?Gyerekeim?  Egyre emlékezek  a nevemre: Lucy  Shmakova.

1984.október.12

Lucy Shmakova

Halott testét át vittük a Espíritu Terembe.

Lelke átszállt a földre 12:5-kor

02.-Elcseszett élet

Sziasztok nagyon örülök, hogy komiztok és az új feliratkozónak is, hisz még csak a második résznél tartunk de már ennyien itt vannak. Nem is tudnám meghálálni, így próbáltam valami féle részt össze hozni. Jó olvasást kívánok és remélem ez is tetszeni fog.

Puszi: Sarah M.

"Elcseszett Élet"

"Elcseszett napok egy elcseszett bolygón"

könyv címe

Hogy elbasztuk, mi emberek az életet? Igen.Mi emberek nem tudjuk merre mennyünk. Olyanok vagyunk, mint a kutyák akik keresik a gazdit. Gazdi nélkül elveszettek vagyunk, nincs aki feladatott osszon ki. Végtelenül heverünk az úton, kiszolgáltatottak vagyunk. 

Fekete szoknyám szél hatására fellibbent. Szemeim találkoztak apám tekintetével. Elmúlt az idő, fiatalos arca átváltozott ráncos idős arcá. Hibázott...hibáztunk.Szenvedünk..Elment. Tekintetem elvándorolt anyu koporsójára. Szeretlek Anya...

A zongorán elkezdett szólni az a dal, melyet anya hallgatott. Visszaemlékeztem a múltra, s fájó emlékekkel hagytam, hogy a dal magával ragadjon.Abbahagytam. Vártam, hogy betipegjen az ajtón a magassarkújában, vártam a jelenlétét. Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen, mert jó voltál és megérdemled, olyan mintha azt kérnéd a kutyádtól, hogy jelöljön be Facebookon.

Megpróbáltam elmenekülni az arcomat égető könnyek elől, mert talán nem akartam beismerni a gyengeségemet. Talán a magányomban és a fájdalmamban akartam gázolni. Vagy a sírás is olyan, mint bármi más, amit teszünk.

-Jó most kérem mennyen ki a lányával szeretnék beszélni!-apám lassan megsimogatta a fejem, mintha gondos apának tűnne és kiment.-Mesélj most mit érzel?-fordult felém a pszichológusom.Válaszoljak?Persze, hogy nem.

-Nekem bátran válaszolhatsz nem mondom ele senkinek!-nézett rám nagy boci szemekkel.

-Elhagyott!-szólaltam meg. Szemeivel arcomat fürkészte.-Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó... naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi "soha többé"-vel.De amikor olyan valaki hal meg,akit szerettünk... akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és borzalmasan fáj. 

A "beszélgetés" óta, felvásárlóm  a gyógyszertárat annyira kezelhetetlenek tituláltak. Ha az ember átérezné anya halálát, megértené a gondomat. Talán az emberek nem értik, elvesztünk.Érzelmek nem uralkodnak már. Vége van..Sohase fogjátok megérti, mi a Világ...

Besétáltam a terembe. Árgus szemekkel figyelték lépteimet a többiek. Látom már én leszek a kirekesztett lány. Körül néztem és próbáltam a tekinteteket kerülni.Egy hely volt..egy fiú mellett. Fogadunk belé szeretek de ő nem fogja viszonozni és vége az életemnek megint..Na gyerünk első nap a gimiben.

01.-Emlékek Napja

Sziasztok! Kíváncsi vagyok, hogy hányan fogtok érdeklődni a történetem hisz nem egy megszokott történetet fogok nektek bemutatni és ezért nem iszok a medve  bőrére, így nem állítóm, hogy "tetszeni fog" . Ízlések és pofonok remélem azért valakit megfog. Most pedig a "hosszú" beszéd után jó olvasást kívánok minden egyes betévedőnek.

Puszi: Sarah M.

"Emlékek Napja"

"Ha valaki elment, ne hívd többé vissza, 
A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.
 Ha valaki elment, és el tudott menni, 
Nehezen akarva, de el kell feledni."
Alexdandre  Dumas

Egy ilyen érzéssel nem lehet együtt élni. Rá jössz, hogy mégse vagy különleges..borzalmas.Csak egy átlagos ember.Mindenki emlékszik, amikor a pihe-puha ágyban fekszik az anyukája mellette ül és csak azt hajtogatja, hogy milyen különleges. Kiskorunkban ezt mind elhisszük de aztán felnövünk és rájövünk, csak egy átlagos emberi lények vagyunk, mint a többiek. Külsőleg talán valahol a világ egyetemben van egy ugyan olyan lény, aki hasonlít rám. Nézz rám fekete haj, fekete szem babás arc és semmi más. Talán egy dolog van bennem ami lehet, hogy egy fokkal visz fel a listán. Tudok harcolni..Nem károsítom magam se droggal se piával, sőt nem is vagdosom magam. Nem egy csipkerózsika az életem de mégis élet. Épp egészségben. El kell fogadnod a Istentől, amit kaptál. Az öngyilkosság nem kiút, az önpusztítás sem az. Tudom, hogy nem mindig egyszerű megbékélni önmagaddal de hidd nem lehetetlen.Jöhet bárki, bármit a kezedbe adhat, ha nem vagy elég erős, el fogod veszíteni, mert nem a tiéd. Bármi jön, halál, szegénység mindig erősnek kell lenned. Keresd a jót..

-Különleges vagyok!-suttogtam. Százezrek szemei irányultak rám.Lehunytam szemeim, majd jó nagyot szívtam  a  friss deres levegőből. Ha elbukok nem lesz más, mint régen a menekülés. Szemüvegemet feltettem, majd beálltam.Mindenki levegő nélkül várta a sípolást...Elindultam. Nagy csattanással indultunk neki. Nyerni fogok? Akkor az egész életem megváltozik..felhőtlen boldogságban fogok élni szüleimmel de mi lesz ha veszitek?

Ki vagyok? Talán egyszer rátalálok, hogy miért vagyok a Földön.Talán, hogy segítsek valakinek, vagy épp ellenkezőleg. Senki se tudj, miért született de alig foglalkozik valaki-e kérdéssel. Ha sokat gondolkodunk rájövünk, hogy a világ egy elbaszott rész a világ egyetemből. A körforgás sohase áll meg. Megszületünk, élünk, meghalunk, megszületünk és így tovább. De senki se tisztázza sorsát. Senki se ismeri múltját, talán még magát se. Amióta létezik a pénz az emberek csak azzal foglalkoznak. Aztán telik az idő és rájönnek a pénz nem ehető.Talán a jövőbe nézve meglátjuk, hogy kik is vagyunk. De ez lehetetlen.

-Semmi baj!-mosolygott anyukám. Nem érti..Soha se értette. Némán haladtunk a sötétség felé, mely beszippantja az életünket. Nem veszik észre. Itt már semmi se segít. Vége..Nincs már semmi.

Talán..igen ez a szó.Talán egyszer megértjük mi emberek, hogy mi az a ÉLET amit annyira semmibe veszünk.Nincs semmilyen Óperencián is túl, nincs Tündérmese, nincs Pánpéter, nincs Boldogan Éltek Míg Meg Nem Haltak.Nincs semmi. Csak a piszkos igazság. Elbasztunk..De senki nem hiszi el. Hogy tettük úgymond szépé az életet? Gondolkozni kell és először magadban keresd ha megvan akkor jöhet a többi ember..

Lehajolt és felvettem. Mit mondjak? Már három éve ezt játszunk, mégse megyünk semmire. Mellkasa gyorsan mozgott..dühös volt.Nem is tudom mire.Pár perc múlva karjaiba zárt és puszit nyomott homlokomra.

-Sajnálom!-suttogta.Megbocsájtok? Persze, hisz ő az apám.Letett, majd hagyta, hogy bekapcsoljam a TV-t.A koromhoz képest nagyon érett vagyok, mások szerint. Szerintem meg a TV hatásos.

Bátorítanak gyerek korunkban, hogy az álmainkat valóra kell váltani. De aztán az álmok elvesznek..Végig nézzük, ahogy álmaink a sötét mélységbe merülnek. Sorsunk megvan írva...Meghalunk.Hogy mikor? Az tőlünk függ.Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájövünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Ez az élet rend. Tűrni kell a rosszat fogadni kell a jót. Ha nincs rossz amit alázatosan kibírunk, akkor jöhet a jó. Ha rossz maga alá gyűr a jót már nem fogadhatjuk.Tegyük fel, hogy egy öngyilkosjelöltnek tálcán kínálják fel a halált-Mit tesz? Leugrik az épületről, hogy a mélybe mennyen vagy fent marad. Kitudja...Az élet látszólag mi irányítjuk de tudjuk, hogy a Sors irányítja...